UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Ki ne ismerné a magyar népmeséből a furfangos kőlevesfőző, a semmiből ízletes fogást bűvölő nagyeszű, találékony legény népmesei figuráját. Ilyesfajta, „alkotok abból, ami van” bravúrokra, nekem is gyakran szükségem volt. Legutóbb ma, kicsivel önkéntes karanténunk öthetes évfordulója előtt.
A nyúl szapora állat. De a csokinyúl is szaporítható…
Amikor a kert lilába borul, az csak egyet jelenthet: beköszöntött az ibolyaszezon. Az ibolyával érdemes kísérletezni, hiszen az illatán kívül az íze is irigylésre méltó.
Pácokhoz, szószokhoz, mártásokhoz, ecetekhez. Halakhoz, vadakhoz, madarakhoz. Amúgy: mint a kámfor.
Tavasszal gyakran előfordul velem, hogy túl sok tojás kerül a kosaramba a piacon, miután a kedvenc kofám, a nullás tojást áruló néni rám kacsint: „Ezeket bizony tegnap tojták, kedveském, még melegek”. És tényleg!
Húsvét hétfőn, ébredés után, kertben keresni csokitojást. Ez nálunk családi hagyomány. A mostani év azonban ebben is változást hozott.
Az igazi sonka főzése izgalmas. És ha eljutottál a végére, akkor egyrészt ott a sonka, másrészt tiéd a sonkalé…
Az asztalon az élet. Buja, zöld élni akarás, még most is, amikor nehéz látni a jövőt.
Nagyon kevés ételről tudnám megmondani, hogy mikor készítettem először, és hogy kinek. Annyira kevésről, hogy egész pontosan csak egyről – a diókrémes-meggyes charlotte-ról.
Pizza négy személyre, több kameraállásból – otthonról, a Mandzsetta Studios prezentálásában.
A kalácsra nem lehet felkészülni. Nálam a kalács kihívás, izgalom, és még olyan emlékeim sincsenek, amelyekhez mérhetném az eredményt.
