Free Ostástka/Medve Zsuzsi: Jókedv-pénteket mindenkinek így!
Kávé, kisszék, szőnyeg, fülek.
Egy pici asztal, kávészünet idejére
Kávé, kisszék, szőnyeg, fülek.
Ülsz a kávézóban, hallgatod a zúgást, vendégek mindenfelé, körbenézel, olvas-e valaki könyvet, nem, pedig ez egy olyan hely, ahol a falakon polcok vannak, a polcokon különféle könyvek, le lehet emelni őket…
Kávézókban dolgozni, ötletelni, vagy csak üldögélni – nekem ez az egyik gyengém.
Könnyen benne lehet felejteni a tartóban az ázott zaccot, ami úgy rávakolódik a hártyavékony szűrőre, mint a kátrány a járdára, és csak tompa végű kenőkéssel lehet levakargatni róla.
Vajon miről álmodhat?
Csészeútmutató kávézóknak.
Cortado, klasszikus alapon.
Mutatós, fekete.
Annak idején a munkahelyemen persze mi is főztünk kávét a kollégáknak, a főnöknek. Két forint volt egy adag ára – a hatvanas évek második felében járunk –, ott gyűlt a pénz a kávéfőzőgép mellett. Én azonban soha nem ittam.
Az úgy van, hogy ha épp leülünk egy helyen kávézni, akkor persze hogy fontos, milyen a kávé… na, de milyen a pohár, a csésze, a bögre, a findzsa? És milyen a hangulat, amikor készítik és leteszik eléd? Az ember magával viszi az élményt, a levegőt, a színeket, az illatokat, a beszélgetés hangulatát. És a csészét. Mert az hozzátartozik. Jó, nem minden helyről, de néhányról.
Zsehránszky István Bukarestben élő újságíró a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglőt említi, mint közösségteremtő helyet, a grafikus Damó István a brassói Koronát…