UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Egy pici asztal, kávészünet idejére
Ez legyen a legnagyobb baj: vasárnap kora délután, egy kávé mellett ülni egy dél-olasz kisváros álmos főterén és élvezni a márciusi napfényt, ami ekkor, ezen a vidéken már hol kicsit erős, hol meg még csak simogat.
Hallom a hűtőajtó tompa puffanását, ahogy kattan és enged a konyhaszekrény ajtaján a mágnes, tömött papírzacskó tompa zörgését és a kanál kaparászását a fémen.
A kávé szó 1957-ig egyértelműen a pótkávét jelentette nekem. Frank kávé, cikória, ilyesmikre emlékszem. Szüleim gyakran megkértek, hogy segítsek kávét főzni. Egy edénybe vizet tenni, abba a „kávét”, és felforralni, főzni úgy, hogy ki ne fusson a habja.
Volt szerencsém a most elköszönő esztendő zömében együtt időzni Leonardo da Vincivel – és mondhatom, remek társaság! Míg Walter Isaacson hatalmas lélegzetű, kimerítő alaposságú élet- és pályarajzát fordítottam, az ehhez végzett kutatásaim során rengeteg érdekességre bukkantam.
Többször előfordult már, hogy olyasmi történt velem, ami nem volt jellemző az életemre, s talán épp ezért máig élesen megmaradt az emlékezetemben. Az egyik ilyen eset 1977 tavaszán játszódott le, Párizsban.
Vadászat nyitott / presszóajtókra, / kitett teraszokra, / utcaasztalokra: / a kávéból mézzel / egy korty eső előtt, / egy utána.
Ritka pillanatok azok, amikor az ember lánya hatvanhatodik születésnapját is jócskán elhagyva találkozhat babakori és huszonéves önmagával. Velem ez nemrég mégiscsak megtörtént, hála egy Németországból származó maláta- (és részben cikória-) kávénak.
Lángos, árpakávé, álom.
Így fest egy (két) kávé Szarajevó történelmi központjában, a Baščaršija egyik kávézójában, egy szeptember végi szombat délelőttön.
Gyerekként azt tapasztaltam, hogy a kávé egy olyan savanyú és keserű lé, amit a felnőttek is csak úgy tudnak meginni, ha legalább két kockacukrot tesznek bele. Ennek a tapasztalatomnak némileg ellentmondott az a csodálatos illat, amit a kávédaráló tetejének leemelésekor szippantottam be, mikor a kockacukor-függő felnőttek megkértek, hogy főzzek nekik kávét.
Örök emlék marad, amikor a repülő kotyogó vagy másfél méterre megemelkedve húzott el mellettem és terítette a forró italt a földre és a falakra.
Nem iszom kávét. Ez kiderült abból az itt látható mail art küldeményemből is, amelyet mintegy két évvel ezelőtt a „coffe filter” című nemzetközi projektre küldtem; állítólag sikert aratott.