UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Mostanság került asztalra
Nemhogy konzerv formában nem kóstoltam még ezt az elképesztő méretű gyümölcsöt, de soha nem is hallottam róla. Pedig a jackfruit nagyon is létezik, igencsak méretes teret szorítva ki magának a világegyetemből.
L: Szerintem ne menjél piacra. A: Átgondolom még. A: Amit lehetett, a közértekben megvettem. L: Jó! És időzítsd a tavaszi nagytakarítást mostanra!
Három bűvös szó, ami így, egyben kimondva is izgalmasan hangzik, akárcsak egy varázsige, külön-külön viszont az indiai konyha előkelő triumvirátusa.
Nyár volt, és Balaton, és azért tényleg fiatalok voltunk, néha, többnyire stoppal, útnak is indultunk valamerre. Egyszer egy ilyen alkalommal nagyon elengedtük magunkat: beültünk egy szántódi étterembe, ahol volt az étlapon egy titokzatos nevű, ráadásul megfizethető étel: szentgyörgyhegyi palacsinta.
Úton a Dél-India legkeletibb részén található Rameswaram szigetére, egy egyszerű kis helyi étteremben állunk meg ebédelni, ahol nagy meglepetésünkre nem tányéron, hanem pálmalevélen szervírozzak az ételt.
A kókuszdióárus egy nagy halom zöldes színű, még kicsit éretlen kókuszdió közepén trónol, kezében egy veszélyesnek tűnő vágószerszámmal. Kíváncsian álljuk körbe a férfit és asszonyát, és ámulva nézzük a lékelési szertartást.
A hotel kertjében felállított hosszú asztal bőséges kínálatában sehol egy rántotta, vagy foszlós kalács mogyorókrémmel, helyette csupa csábító újdonság.
A tamilok ősi földjére, a dél-indiai Tamil Nadu tartományban lévő zarándokvárosba, Thiruvannamalaiba röpke 24 órás utazás után, reggel 8 órakor érkezem, kissé gyűrötten, és már nagyon éhesen.
Egyszer megkértem a barátaimat, hogy ha még egyszer azt mondom, töltött libanyakat készítek, lőjenek le. Kivagyiságból vágtam bele – az igazán jó sólethez bizonyos értelemben hozzátartozik a töltött libanyak, és az én sóletem igazán jó, hát muszáj volt…
Kaptunk egy gyönyörű almát. Volt vagy fél kiló. Nem lehetett veszni hagyni: kép lett ebből is.
Bonnban, a Bundeskunsthalle éttermében, a nevét viselő rizlinggel koccinthatunk a 250 éve született Beethoven emlékére, miután megkóstoltuk ebédre valamelyik kedvenc fogását.
Felnőtt fejjel egészen Katalóniáig kellett utaznom, hogy megízleljem, milyen az, amikor a tenger és a hegyek találkát adnak egymásnak a tányéron.