Rubin Eszter: A padlizsánsaláta titka
A semmiből beúszott egy megfoghatatlan ízemlék, és nem hagyott nyugodni.
Magyarországi abroszok emlékezete
A semmiből beúszott egy megfoghatatlan ízemlék, és nem hagyott nyugodni.
Reggelente megkóstolom, leszedek pár fürtöt, s amikor mér érett, édes és fanyar, szinte hallom, hogy azt mondják: most. No, akkor a bokrok közé ülök, és könnyítek rajtuk; az idén húsz kilónyit sikerült.
Hetvenedik születésnapomhoz közelítve olyan nosztalgikus hangulatba kerültem, hogy feltétlenül gyermekkorom Óbudájába, a Kerék vendéglőbe kellett mennünk a családdal megünnepelni.
Öcsit könnyebb átugrani, mint körbejárni.
Minket sok szál fűz a Kaukázushoz, Örményországban voltunk nászúton, ami ott van a szomszédban; Grúziába még nem jutottunk el, de grúz étterembe már sokszor.
Solymi cimboránk üzent, hogy Valentin napkor fergeteges rock and roll parti lesz a Csiliben, elmegyünk-e vele. Hogyne mennénk, gondoltam, hiszen nekem meg születésnapom van.
Idei első pár szem érett fügénk.
Főzök neked. / Mondja, és azt gondolom, kedves tőle. / Lecsurog a verejték gerincemen. Ilyen a nyár idén.
A pohár vörösbor lerántja rólam félszegségem béklyóit. Odapattanok Zsolt elé, vállunkat összevetve dzsemelünk.
Tapasztalataim szerint a nyúlhúst kevesen szeretik, talán azért, mert valahogyan összekapcsolják a húsvéttal. Nekem viszont ezen a bizonyos fűnyírós napon – lecsendesíteni a gyomorkorgást – nyúlhús volt betervezve délutánra.
A lelkes fiatal pincérnő szétosztotta a pizzák méretére utaló, péklapát nagyságú étlapokat. Ezek fedezékében tanakodtunk, ugyan mit bír megenni büntetlenül egy epekímélő diétán élő, egy lisztérzékeny és egy lötyögő metszőfogú vendég…
Szerencseszalvétával.