UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Mostanság került asztalra
A szüleim vidéken élnek, egy tanyán. Igyekszünk még ezekben a zűrös időkben is rendszeresen látogatni őket, mert az jó, meg a gyerekeim praktikusan ott nőttek fel, homokozó, hinta, borsóleves a kertből szedve, maci a málnásban, mert az is van, szóval minden ahogyan kell egy vidéki nagyinál, keveseknek adatik ez meg a városi gyerekek közül.
2×11 – Pirosak vs. Sárgák, Csili Liga.
Kisebb tasak szárított faeper került a minap a házba. De a faeper számomra a székelyföldi Homoródszentmártont jelenti: nagyapám háza udvarán díszelgett egy terebélyes eperfa.
Azt kérdi a minap egy kedves ismerősöm, szoktam-e salátalevest csinálni. Nem rövid életem során ezt a kérdést először tették fel nekem.
Ipari mennyiségű füge termett a kertünkben, a szomszéd és a szomszéd szomszédja kertjében is, s mindenki azt gondolta, majd annak a kicsit bolondos nőnek adja, aki a vírus alatti önkéntes karanténban őrült konyhatündérré nemesedett.
Vasárnapra különösen. De talán még szerdára is.
Vannak ilyen egyszerű, jóízű napok: az ember vesz egy házat, aztán főz valami könnyűt, pl. rozmaringos-lestyános csirkemelldarabokat hirtelen sütve.
Minden évben eljön az a nap, amikor kísértést érzek, hogy feltöltsek egy fotót az Instagramra #lastdayofsummer megjelöléssel. Tavaly ez a nap valamikor szeptember közepére esett, az idén hamarabb búcsúzott el a nyár.
Ha itt, Stockholmban leszaladok a szemközti „közértbe”, állandó jelleggel, vagyis télen-nyáron megvehetek egy tízesért egy cserepet helyettesítő műanyag pohárkában árusított fűszernövényt, például bazsalikomot. Bukarestben, korábbi lakhelyünkön, legfeljebb az Obor piacon kaphattam el egy kötéssel, nyáron.
A gránátalma egyike a kertünk kedvenc díszeinek. Húsz évvel ezelőtt, amikor „falura” költöztünk és elültettük, alig volt nagyobb egy vesszőnél.
Ki gazdag, avagy az angol fajansz étkészlet meséje, ezúttal a szerző tolmácsolásában.
