UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Mostanság került asztalra
Amikor kikértem ezt az összeállítást, a fő szempont az volt, hogy ne hekk legyen; az első jelölt a csirkecomb-saslik lett volna, de még időben kiderült, hogy másnap otthon rántott csirke lesz ebédre, így hirtelen ötlettől vezetve neveztem meg ezt a merész párosítást – hogy haladjon a sor.
Sok szó esik manapság a megújuló balatoni gasztronómiáról, hogy ne a méregdrága, silány strandkaját együk, hanem helyi és szezonális alapanyagokból készült, jó minőségű fogásokat. Zajlik a beach food forradalma, nyílnak az újhullámos strandbisztrók, most azonban beszéljünk egy méltatlanul háttérbe szorult műfajról: a balatoni reggeliről.
Húzom az időt egy ideig, de aztán csak leülök az egyik, turistákkal teli vendéglő teraszán, miután megnéztem az étlapot. Turistahely le, turistahely fel, csak nem lehet rossz itt se. Most dőzsölni fogok, rendelek egy hideg sört és bemondom olaszul a pincérnek Fegato alla Veneziana con polenta.
Sose gondoltam arra, hogy egyszer zárdába vonulok. Apáca amúgy is volt már a családunkban. Véletlennek is nevezhetném, hogy a Velencei Nemzetközi Nyári Művészeti Akadémia szervezői egy hajdani apácakolostorban foglaltak szobát nekem, közel a Palazzo Zenobióhoz, ahol az előadásokat tartottuk.
Dénes, a kisfiam, 5 éves kora óta álmodozott egy grönlandi utazásról, amely most, 2018 júliusában, valóra vált. Még nincs 10 éves, de utazni egy igazi felnőtt világutazó attitűdjével utazik: nyitott mindenre, elfogadó és kíváncsi a különbözőségekre, élvezi az élmények gyűjtését.
Mi van akkor, ha a párolt oldalas vagy csirkeszárny leve (csípős ketchuppel, kis szójaszósszal, esetleg balzsamecettel) megmarad? Készíthetünk belőle például lépcsős levest…
Reggelizni a legjobb mulatság, csak erről a hétköznapok szorításában érthető módon hajalmosak vagyunk elfelejtkezni. Ha viszont akad egy kis szabadidőnk és kulináris élvezetekre szánt pénzünk, akkor eldönthetjük, hogy ebédelni-vacsorázni megyünk-e, vagy a reggelit szánjuk egy kellemes találkozóra. Érdemes az utóbbit választani – egészen másképp indul így a nap. Öt hely, öt reggeli, öt történet.
Felültem hát a pultnál a székre és figyelni kezdtem. Tibi maga köré rendezte a pizzához való feltétek dobozait. Begyúrt tésztát vett elő és az asztal lapján kezdte formázni, nyújtani. Nem kapkodott; bár mozdulatai sebesek, de minden pillanatban tudatosak voltak.
Fura szerzet a szlavóniai grasevina, amit hajlamosak vagyunk a határ innenső oldaláról egyszerűen lerizlingezni. Pedig ezt a mostoha sorsú fehér bort komolyan kell venni. Ez a bor volt a délszláv háború alatt a túlélés záloga, majd az első békeévekben a tőkefelhalmozás forrása.
Munkahelyemen az étkezési munkaszünet húsz perce – ha nem üti fel a fejét valami rendkívüli és hamari feladat – többnyire tartalmasan, célirányosan, rendeltetésének megfelelően telik: ebédelek. De hol? És mit?
A születésnapi vacsorán komoly dilemma elé kerültünk, mire végigböngésztük az étlapot és a borlapot, végül – Krúdyra és Szindbádra tekintettel – egy velős csonttal kezdtük, fokhagymás pirítóssal.
Jó hurkát a palócoknál lehet enni, jó májasat a Bácskában, véreset a dunántúli sváboknál. Kolbászban vitán felül a magyar Alföld a legerősebb. Hogy mit keresünk ezek után Szlavóniában? Egyértelmű, hogy a kulent, vagy bennfentesen szólva: kulint.